Reggeli után nagyot csavarogtunk La Paz-ban, a béke városában. Mint megtudtuk, az eredeti (indián) város 4200 méteren volt eredetileg egy sík vidéken; mivel nagyon szeles hely volt, ezért leköltöztették a spanyolok ebbe a hatalmas, kráter-szerű völgybe, 400 méterrel lejjebb.  Itt kezdődnek az Andok keleti lejtői, amik rövid távon belül szakadnak le 4200 m-ről 400-ra. Holnap ezen az úton, az ún. "halál-úton" (death road) ereszkedünk le az Amazonas vízgyűjtő területére, a folyókkal át meg átszőtt amazóniai jungelbe...

A városban nyüzsög az élet, kevesebb az indián és félvér, mint Peruban. Inkább a spanyolos rassz ismérvei láthatók az arcokon. Hatalmas katedrálisában éppen mise és elsőáldozás folyt; a kislányok hóhefér tüllben,  a fiuk is hófehérben és csokornyakkendőben.  Majd átmentünk a város másik nevezetességéhez, a Szent Ferenc Katedrálishoz.

Közben elámultunk azon, h a helyi asszonyok mind fekete kalapban, bő szoknyában, hátukon élénk színű batyuval közlekedett.

Kellett vennünk a jungeltúrához valami hálózsákot, meg sátrat is. A sátrat végülis ki tudtuk bérelni, de a zsákot meg kellett venni. Végre egy ócskásnál vettünk emlékbe egy igazi, autentikus indián-korsót, a jellegzetes, patkó alakú fülekkel... este megbeszélés, majd alvás; mert holnap nagy út állt előttünk.